Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

találatszám: 120 találat lapozás: 1-30 | 31-60 ... 91-120

Névmutató: Boia, Lucian

1997. szeptember 2.

Andrei Cornea lelkesen méltatta Lucian Boia a Bukaresti Egyetem történészének kötetét /Magyarul: Történelem és mítosz a románság tudatában, Humanitas, Bukarest, 1997/, melyet iskolai alaptantárgynak javasol a minisztériumnak. Lucia Boia ugyanis kifejtette, hogy a nagy román nemzeti "mítoszok", az egység, a kontinuitás, a latinitás /illetve a törzsökösség/, továbbá a "jó uralkodó" mítosza, a "nemzetközi összeesküvés" mítosza mind a képzelet termékei. Az ilyen mitológia lebontása felháborodást vált ki a románságból. Miként lehet elfogadni például, hogy Mihai Viteazulban nyoma sem volt a román nemzeti tudatnak, hogy a románok se nem latinok, se nem dákok, se nem dákorománok, hanem egyszerűen - románok. A kontinuitás elmélete szintén mítosz, melyet egyébként olyan eminens román történészek is kétségbe vonták, mint Hasdeu, Onciul, Xenopol. - De hát akkor hogyan tudjuk indokolni történelmi jogainkat Erdély fölött? - kérdezi majd az elszörnyedt olvasó. Le kell szoknunk arról, hogy történelmi érveket hívjunk segítségül, figyelmeztetett Lucian Boia. /Andrei Cornea: Történelmi mítoszok és az oktatás reformja. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 2., átvéve a 22 (Bukarest) román hetilap 31. számából, illetve az A Hét (Bukarest) 34. számából./

1997. szeptember 11.

Lucian Boia a Bukaresti Egyetem tanára, akinek nagy feltűnést keltett kötete /Magyarul: Történelem és mítosz a románság tudatában /Humanitas, Bukarest, 1997/, a Dilema bukaresti hetilap aug. 29-i számában ugyanerről a témáról írt. Az A Hét fordításban közölte írását. Lucian Boia felvázolta, hogy milyen is a román ember: béketűrő, Európát védte, ezért virágozhatott Nyugat. A román nép vendégszerető, nagylelkű, ezt mások kihasználták. "Pedig illene tudniuk, hogyan viselkedjenek egy olyan házban, amely nem az övék. Mert ezek mind később jöttek. Csak a román volt itt öröktől fogva." "Nálunk még a kommunizmus is emberséges volt vagy idővel azzá vált." A román nép egységes. "Románnak lenni annyi, mint ortodox hitűnek lenni." - így sorolja a szerző kissé ironikusan a román szellemi életben állandóan ismert megállapításokat. Lucian Boia figyelmeztetett: az nem a legjobb útja az Európához való felzárkózásnak. Jó lenne "megszabadulni üldözési mániánktól és attól a manicheista történelemszemlélettől, amely szerint a gonosz idegenek mindig a derék románokra fenik a fogukat." /Lucian Boia: Vázlatos román mitológia. = A Hét (Bukarest), szept. 11./ Ugyanerről: szept. 2.

1997. november 20.

Bakk Miklós tanulmányában kifejtette, hogy Huntington 1993-ban Civilizációk ütközése /The Clash of Civilizations/ címmel megjelent tanulmányával új paradigmát alkotott, amely szerint a konfliktusok alapvetően nem ideológiai vagy gazdasági természetűek, hanem "különböző civilizációkhoz tartozó csoportokat és nemzeteket állítanak szembe". A civilizációk között meglevő törésvonalak azok, amelyek megmagyarázzák a konfliktus- és elhúzódó válságzónák kialakulását és fennmaradását. Molnár Gusztáv Az erdélyi kérdés című tanulmányának /Magyar Kisebbség (Kolozsvár), 1997/3-4/ gondolatmenete a huntingtoni paradigmára épül. Huntington szerint 1989-et követően "az Európát elválasztó ideológiai vasfüggönyt kulturális bársonyfüggöny váltotta fel. Azaz: az a törésvonal, amely 1500 táján rögzült mint a nyugati kereszténység határvonala, ma is meghatározó a tartós konfliktusok vonatkozásában. Molnár Gusztáv szerint az Európai Unió bővítése lényegében meg fog állni a nyugati kereszténység keleti határvonalánál. A probléma csupán az, mondja Molnár Gusztáv, hogy mi fog történni azokkal a régiókkal, ahogyan ő nevezi: "közép-európai fragmentumokkal", amelyek hagyományai révén a nyugati kereszténység örökösei, azonban azok az országok, amelyekhez tartoznak, a keleti kereszténység vidékei. Tehát: mi történik Erdéllyel, ha az Európai Unió bővítése nem terjed ki Erdélyre. - Molnár Gusztáv radikálisan fogalmazza meg Erdély kérdését: "Románia vagy képes lesz Erdélyhez felemelkedni, vagy - Erdélyt is magával rántva - belesodródik a sikertelen vagy inkább sikerületlen fél és másfél államok /failed states/ Montenegrótól Szibériáig húzódó válságövezetébe". Molnár Gusztáv hozzátette, hogy "a nyugat expanzió lendülete kifulladóban van", a bővítés történelmi esélyei nem sokáig adottak, ezért Romániának meg kell találni az utat az ország föderatív alapon való átszervezésére. Bakk Miklós megjegyzi, hogy Molnár Gusztáv markáns álláspontjával szemben meg kell vizsgálni azokat az érveket, amelyeket Románia "nemzetállami európaiságának" projektje mellett szokás felhozni. Bakk Miklós Lucian Boia nemrég megjelent könyvére hivatkozik /Isorie si mit in constiinta romaneasca (magyarul: Történelem és mítosz a románság tudatában)/. /Bakk Miklós: Európa határai és határtalanságai. = A Hét (Bukarest), nov. 20./ Lucian Boia könyvéről: szept. 2.

1997. november 20.

Demény Lajos terjedelmes tanulmányában a mai román történetírásban kibontakozó kritikai szemléletet vette számba. 1990 és 1992 között még bátorságra volt szükség annak kimondásához, hogy a román történetírás válságban van, mára már lehet erről beszélni. A tankönyvekben azonban még a régi szemlélet uralkodik, a gátlástalan kizárólagosság, az öndicséret. A nemzetközi konferenciákon a román holocaustról volt szó, először beszéltek az Antonescu-diktatúra zsidó áldozatairól, melyet egészen az utóbbi évekig elhallgattak. 1989 után nemcsak a kritikai szemléletű történészek léptek színre, hanem a legszélsőségesebb, Nagy-Románia Párthoz tartozó Vasile Budriga csoport is. Éppen ők késztették azután a történészeket a kritikus hangvételre. Az új szemléletben szerepe van Lucian Boia /sz.1944/ professzornak, aki Bukarestben, az egyetemen a román és egyetemes histográfia szemináriumát vezeti. 1980-ban javaslatára hozták létre a történészek bukaresti világkongresszusán a Nemzetközi Histográfiai Bizottságot, melynek főtitkára, majd elnöke lett. 1995 és 1997 között három tanulmánykötet szerkesztője részben szerzője, kettő közülük a román kommunizmus és egy a román történelem mítoszairól szól. Az utóbbival foglalkozik Boia behatóan. 1995-ben megjelent munkájával /Mituri istorice romanesti (Magyarul: Román történelmi mítoszok)/ Boia az érdeklődés középpontjába került. Megvizsgálta a román mítoszokat, foglalkozott a nemzeti hősökkel, akiket hol dicsőítettek, hol eltaszítottak. A szerző kitért a dák eredetelméletre, hozzátéve, az utóbbi két évtizedben ez az uralkodó elmélet a román történetírásban. A román nyelv tetemes szókincse szláv eredetű, tehát a szláv elem asszimilálása előtt nem lehetett beszélni a román nyelv kialakulásáról. Az eredetvitában Boia professzor leszögezte, hogy "a román nép kialakulása elsősorban nyelvészeti kérdés".- A román nép egységének mítoszát a kommunizmus korában megszilárdították és visszavezették a dák királyokig. A román egység szimbólumát, Mihály vajdát a múlt század harmincas éveiig a Habsburg hatalom szolgálatába szegődött zsoldosnak tartották a román történészek. Aarion Florian 1837-ben kiadott könyvében csinált belőle nemzeti hőst, ezt a képet szentesítette Nicolae Balcescu. Igaz, A. D. Xenopol tagadta, hogy Mihály vajdát a nemzeti egységtudat vezette lépéseiben. A teljes változást a kommunista diktatúra időszaka hozta, amikor a hódítás helyett az egységesülést hirdették. Az egység mítoszának a jegyében betiltották a regionális vonatkozású tanulmányok kiadását. Boia azt is megállapította, hogy 1989 után a nemzeti mitológiát képviselő történészek megőrizték hadállásaikat, sőt: ők már nem elégedtek meg Mihály vajdával, hanem azt állítják, hogy Stefan cel Mare moldvai vajda is az összes románok ura volt. "Itt már nem csupán értelmezésről van szó, mint Mihály vajda esetében láttuk, hanem új történelem feltalálásáról. Az egyik középiskolai tankönyvben azt is kijelentették, hogy 1848-ban a románok egyetlen forradalmi programmal léptek fel, amikor köztudott, hogy több és távolról sem azonos programjuk volt" - írta Boia professzor. A román lelkiség mítoszát a jobboldali, nacionalista Lucian Blaga fejtette ki. Blaga és mások azonosították a román lelkületet az ortodoxiával. - Boia könyvében a román mítoszok sorába utalja az állandóan hangoztatott román függetlenségi küzdelmeket. - Könyvéből az is kiderül, hogy Dobrudzsában 1880 előtt a románok kisebbségben voltak és hosszú évtizedekre volt szükség, hogy a romanizálást elvégezzék: 1947-ig romanizáló bizottság működött miniszteri rangban levő királyi megbízott elnöklete alatt. /Demény Lajos: Mítoszokról - mitizálás nélkül. A román történetírás kritikai irányzatai. = A Hét (Bukarest), nov. 20./

1999. július 10.

Demény Péter, a Kriterion szerkesztője beszámolt a kiadó 1999. évi tevékenységéről, a megjelent kötetekről és könyvtervekről. Az első félév sikeres volt. Kiemelkedő Hervay Gizella: Az idő körei című, a Romániai Magyar Írók sorozatban megjelent kötete, mely a költőnő összegyűjtött verseit tartalmazza, valamint Benkő József Transsylvania specialis című műve. Ez a Fehér Könyvek sorozatban megjelent könyv aprólékosságig menő leírása a tizennyolcadik századi Erdélynek, Orbán Balázs A Székelyföld leírása elődjének is tekinthető. A Romániai Magyar Írók sorozatban - mely olyan írók műveit közli, ahol az életmű már lezárult -, megemlíthető Székely János Semmi - soha, valamint Páskándi Géza: Erdélyi triptichon című kötete. A Téka sorozatban Kis András levéltáros összeállításában a Boszorkányok, kuruzslók, szalmakoszorús paráznák című kötet jelent meg, mely a XVI-XIX. század boszorkánypereivel foglalkozik. A középiskolásoknak és egyetemistáknak szánt Kincses Könyvtár sorozatban látott napvilágot Dienes István: A honfoglaló magyarok. Megjelent még Murvai László: Bárd Oszkár monográfia, Fodor Sándor: Bimbi tábornok, Pusztai János: Csapdában, Tüdős S. Kinga: Székely főnemesi életmód a XVII. század alkonyán, Benkő József: Ószékely népballadák. A közeljövőben a Történelmi Regények sorozatban hozzák ki Makkai Sándor: Sárga vihar című kötetét, a másik a Gordiusz sorozat, melyben V. András János fordításában Lucian Boia román történész egy művét jelentetik meg. - Az anyagi fedezetet többnyire pályázatok útján sikerül előteremteniük, elsősorban a román, illetve a magyar művelődési minisztériumtól, valamint a Soros Alapítványtól (bár ez utóbbi kezdi felfüggeszteni könyvprogramját, egyre szűkebb keretek között támogatja a könyvkiadást). Olykor önköltségen is adunk ki köteteket (pl. Egyed Emese: Mesék, Lászlóffy Csaba: Hosszú galopp Liliputban). A budapesti Magyar Könyvklubbal közösen jelentették meg Szilágyi Domokos: Leltár az évszakokról című kötetét. /Kriterion 1999 - első félév. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 10./

1999. október 23.

Okt. 22-én Bihar megyei történelemtanárokkal találkozott dr. Lucian Boia professzor, bukaresti egyetemi tanár, európai gondolkodású történész. Számos munkája látott napvilágot Franciaországban, az USA-ban és Romániában. A professzor új szempontból, a mítosz és képzelet látószögéből közelíti meg a történelmet. Boiát sokan elítélik, mert megírta, hogy gyakran mitikussá teszik a történelmi eseményeket és személyiségeket. "Mihai Viteazul személyisége a román nemzeti egység szimbóluma, viszont nem uralkodása idején, hanem a 19. században vált azzá, mert akkor ez volt a cél" - példálózott, hozzátéve, hogy a történésznek kötelessége rámutatni arra, hogyan is keletkezik egy mítosz. "Az az igazi hazafi, aki ma a parlamentben szebben beszél Mihai Viteazul hőstetteiről, vagy az, aki tesz valamit ezért az országért?"- tette fel a kérdést. /Kulcsár Andrea: "Történelem egy volt, bemutatni sokféleképp lehet" = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 23./

1999. november 3.

Lucian Boia bukaresti professzor az elsők között szállt szembe a román történelem egyoldalúságával. 1996-ban látott napvilágot Történelem és mítosz a román köztudatban című, vihart kavaró könyve. Újabb munkája a Játék a múlttal, alcíme: A történelem valóság és fikció között /Humanitas, Bukarest, 1998/, melyet Demény Lajos történész ismertetett. A románok sokáig hallani sem akartak a dákokról, ők csak a római leszármazottak lehettek, a legvirágzóbb civilizáció örökösei. Minden azonban mintegy száz éve megváltozott. A bennszülött dákok szerepe előtérbe került. - A románok harcoltak a törökökkel, ezt a hősi küzdelmet tanulják a diákok. Ugyanakkor a románok több évszázadon át török fennhatóság alatt éltek, a török világba integrálódtak. A közvéleményben hangsúlyozottabban kiemeltek a román-magyar összetűzések, azonban "a román élettér bizonyos része csaknem egy egész évezreden át Közép-Európa történetének volt részese, többnyire együtt a magyarokkal és szászokkal, mint velük szemben. A mai román civilizáció javában ezen - részben dél-kelet - és részben közép-európai - kölcsönhatások terméke, és csak igen kis mértéken vagy egyáltalán nem a véres összetűzések eredménye." Az 1989-es változások után a román történészek jelentős része eljutott Antonescu teljes rehabilitálásáig. A világháború illetően románok lelkiismerete tiszta. "A gondolkodás egyszerű: a románoknak mindenkor igazuk volt, s mivel a dolgok nem mindig mentek jól, ennek okozói mások /oroszok, németek, amerikaiak, magyarok, zsidók és mások, a történelmi és politikai közegtől függően/. A történelmi áldozat tudata a közgondolkodás súlyos betegsége. A saját hibákkal való számolás és a következmények vállalása hiányzik, s ez a legnagyobb akadálya annak, hogy a román társadalom újra megtalálja helyét és ezzel együtt európai integrálódását is." - hangsúlyozta könyvében Boia. /Demény Lajos: Még egyszer a román történelmi mítoszokról. = A Hét (Bukarest), nov. 4./

1999. december 11.

Kolozsváron dec. 9-én a Reményik Sándor Pincegalériában bemutatták a Kriterion Könyvkiadó két legújabb kötetét - Lucian Boia: Történelem és mítosz a román köztudatban és Paul Drumaru: Transland. Paul Drumaru két kötetnyi versfordításának alcíme - Az én magyar költőim. Harminc év munkájának eredményeként 28 ezer verssorban, 940 oldalon, 18 magyar költő (Szilágyi Domokos, Kányádi Sándor, Radnóti Miklós, Pilinszky János, Markó Béla, Kovács András Ferenc stb.) verseit tolmácsolta román nyelven. - Lucian Boia kötete a nagy vihart kavart 1995-ös könyvének magyar nyelvű fordítása. Sokak szerint ez az a könyv, amelyre nyolcvan éve várt a romániai társadalom. Forradalmi munka, a román történelem kritikai szemlélete. Boia vallja: "Minden nemzetnek megvan a maga történelmi mitológiája. Semmi sem világít rá jobban a jelenre és a jövendő felé választott utakra, mint az a mód, ahogyan a társadalom magáénak vállalja múltját." /Erdei Róbert: Két könyvbemutatóra. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./

2000. január 15.

Bíró Béla kifejtette, hogy a magyarokkal folyton a románok, a románokkal a magyarok miatt került összeütközésbe. "Mindkét közösség hajlamos volt sajátjaként elfogadni, de csak abban az esetben, ha eldöntöm, mi is vagyok: magyar vagy román. Csakhogy ez képtelenségnek tűnt számomra. Román környezetben ugyanis magyarnak, magyarban (öt év román-magyar szak után) románnak (is) érezhettem magam." Bíró Béla sohasem értette meg, miért kell választania. "Miért ne érezhetném magam e két nyelv és kultúra (sőt, egyetemi évei után, harmadikként a zsidó) ismeretének arányában románnak és németnek (sőt zsidónak) is." Bíró Béla leszögezte: Gabriel Andreescut vagy Lucian Boiát "közelebb érzem magamhoz, mint Tőkés Lászlót például." /Bíró Béla: megtagadott identitások, traumák, gyűlölt alteregók. = Krónika (Kolozsvár), jan. 15./

2002. március 8.

Rendkívüli esemény történt: március 3-án magyar történésznek is alkalma nyílott román tévéműsorban véleményt mondani a múlt vitatott kérdéseiről. A bukaresti Humanitas Ungurii címen román nyelven adta ki Paul Lendvay bécsi magyar közíró könyvét, erről szólt Cristian Tabara, a Pro TV népszerű sztárjának szokásos vasárnapi rovata. A ProTV Demény Lajos akadémikust, Kereskényi Sándor szenátort és Bogdan Murgescu tudományos kutatót hívta meg a beszélgetésre. Demény Lajosnak alkalma nyílott egy román tévéműsorban román közhelyeket, legendákat szertefoszlatni. Ezt ugyan a maguk háza táján megtették egynémely kiátkozott román tudósok is, mint például Lucian Boia, Giurescu, Constantiniu professzorok, de objektív szemléletű könyveik csak egy szűk értelmiségi réteghez jutottak el. Mi az igazság a Hunyadiak román származásáról? Demény: Mátyás király édesanyját Szilágyi Erzsébetnek hívták. Mi az igazság, hogy erdélyi románok csak jobbágyok lehettek. Demény: nem igaz, mert közülük is kerültek ki nemesek, politikusok, neves értelmiségiek. Demény: egyetlen épeszű magyar sem képzeli már határmódosítással megváltoztatni a múltat. Erdélyt egyébként hétmillió románnal együtt kellene a tízmilliós Magyarországhoz csatolni. A műsor kritikus pontja természetesen a dák–román kontinuitás volt. Demény Lajos: nem azon kell rágódni, ki volt itt előbb, hanem bemutatni a dokumentumokat, régészeti leleteket, a demográfiai, nyelvészeti, antropológiai érveket, és ezáltal kiiktatni a kliséket. Erdély népessége a honfoglalás idején... Itt a felvétel montírozói elvágták a képet és a hangot, hogy a műsor beilleszkedjék az egy órába. Csak a későbbiekben sikerült Demény Lajosnak némely utalásokat tenni tévhitekre, rossz beidegződésekre, veszélyekre. A középkorban nem nemzetek, hanem vallások és rendek voltak, tehát Hunyadi János nem magyarokat, románokat vagy szerbeket védelmezett, hanem a keresztény világot. A másik nagy veszély, amire Demény figyelmeztette a történészeket: társadalmi konfliktusokból ne gyártsanak nemzeti felszabadítási harcot. /Barabás István: Magyarok nyilai román képernyőn. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 8./

2002. május 29.

Lucian Boia legújabb könyve (Romania, tara de frontiera a Europei. Humanitas 2002) szerves folytatása és méltó betetőzése a neves román történész eddigi munkásságának. Munkásságot gyűlölködő indulattal követik a soviniszta román történészek, de nagy tisztelettel övezi mindenki, aki hisz a történetírás tárgyilagosságában. A könyv a tavaly már megjelent - Londonban, angol nyelven. A Ziua szerint román nyelvű megjelentetése elé próbáltak akadályokat gördíteni azok, akiknek van félnivalójuk a pohárba kerülő tiszta víztől is. Könyvének nyolc fejezete közül különösen a negyedik (A román kommunizmus) és a hetedik (Séta a Pantheonban) számíthat elkeseredett kritikára a nacionalisták részéről. A román—magyar kapcsolatokról is szó esik, egészen új megközelítésben. A szerző hangsúlyozza: a két nemzetnek együtt kell élnie, sőt együtt kell működnie, mert másképp nem a maguk, hanem az őket összeugrasztók érdekeit fogják szolgálni. /Kereskényi Gábor: Könyvismertető. Újfajta román történetszemlélet. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 29./

2002. augusztus 30.

Ne mi foglalkozzunk a vasgárda múltjával, figyelmeztetett a közelmúltban Fodor Sándor a Szabadság hasábjain (Vigyázat: ne mi!). Herédi Zsolt ezzel a megállapítással nem ért egyet. Hasonló nemes szellemiség vezérelte Cseres Tibort is, amikor a Hideg napok című könyvében megírta a magyar katonák és csendőrök bácskai vérengzését. Válaszul gondolta, megjelenik majd szerb szerzőtől hasonló gesztusként, a szerbek által, a háború végén végrehajtott vérengzésről is egy hasonló krónika (a Tito partizánjai által kivégzett magyar civil áldozatok számát negyvenezerre becsülik). Hasonló szerb gesztus a hivatalos történetírás, politikum, illetve az írótársadalom részéről a mai napig nem jelent meg. Saját bűnökről nem akartak hallani. A cseh és szlovák állam ma is úgy viszonyul a magyar- és németellenes diktatórikus Benes-dekrétumokhoz, mint valami szentíráshoz. Ami a román politikumot, történetírást stb. illeti, hány magyarellenes cselekedetet ismert el saját tettként, hányat igyekeznek tudatosítani a román néppel? Helyi példa: az oroszok által román segédlettel elhurcolt, többnyire soha vissza nem tért kolozsvári ötezer magyar munkaképes férfi esete, amit nem említenek meg sehol, semmilyen román krónikában. Ezen országok vezetői ezt kihasználták, és amikor a kommunista ideológia elvesztette hitelét, ez volt a közösséget összetartó eszme. Magyarországon viszont a kommunista hatalomnak, de akár a mai magyar baloldalnak is egyik fontos vesszőparipája a sötét múlt, és ennek visszatérésével való riogatás. Ez "olykor már túllép a szükséges történelmi múlttal való szembenézésen, és politikailag felhasználható (ön)gyalázásba megy át." A román értelmiség körében nem tapasztalható józan, kritikus szellemiség. Egy Lucian Boia vagy Gabriel Andreescu még nem csinál tavaszt. A Román Tudományos Akadémián elhangzott, történelmi múlttal való szembenézésre, a múltbeli bűnök tudatosítására ösztönző szövegrészt csak magyar újságok írták le, a román média erről szemérmesen hallgatott. A két világháború közötti időszak is a román közéletben ma a demokrácia csúcsát, a béke szigetét jelképezné. Amikor húsz év alatt három miniszterelnököt gyilkoltak meg. Ami pedig a kisebbségi jogokat illeti, Európa talán legantidemokratikusabb állama volt. Nehéz volna egy cikkben felsorolni, hiszen Mikó Imre egész könyvet írt e huszonkét év magyar sérelmeiről. A zsidóknak és a magyaroknak kellett elszenvedniük a két világháború között a vasgárdisták atrocitásait, a marsall intézkedéseinek, az általa hozott törvényeknek a következményeit. A kritikai szellem nem áll olyan szilárd alapokon a többségi nemzetnél, Herédi szerint ezért figyelmeztetni kell erre a veszélyre a románokat és a nagyvilágot is. /Herédi Zsolt: Ha nem mi, akkor ki? = Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./

2003. március 6.

Lucian Boia magyarul is olvasható kiváló könyve, Történelem és mítosz a román köztudatban (Kriterion Könyvkiadó, Gordiusz-könyvek, 1999) bizonyítja, hogy azon kevés számú román történészek közé tartozik, akik megpróbálják az ország, a románok történetét előítéletek nélkül, lehetőleg tárgyilagosan szemlélni. Újabb könyvében a románok és idegenek előítéletekkel terhelt viszonyát vizsgálta. A könyvet a bukaresti egyetem professzora egy londoni kiadó felkérésére írta, először angolul jelent meg, a román változat (Romania. Tara de frontiera a Europei. Azaz: Románia, egy ország Európa határán ) 2002-ben látott napvilágot. Ebből közölt egy részletet a Korunk, ezt vette át a Háromszék. /B. L.: Románia - Európa határán. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 6./Lucian Boia arról írt, hogy az idegenek szakadatlan áradata a bezárkózásra hajlamos román társadalmat érintette. A román ember meggyőződése, hogy pozitívan viszonyul az idegenekhez. Senki sem jobb indulatú, barátságosabb és vendégszeretőbb nála. A román képzeletben az idegen a másság jegyeit viseli. Adott esetben őt hibáztatják minden rosszért, amit a románok elszenvedtek. Az az állapot, melyben ma Románia van, a történelmi lemaradottság főleg az idegeneknek köszönhető; a sok invázió nélkül, a törökök, oroszok, magyarok s az összes többi nélkül Románia virágzó ország lenne. A kommunizmus felerősítette a román-idegen ellentétet. Romániának nem sikerült asszimilálnia vagy legalább integrálnia kisebbségeit. Hogy asszimilálhatná a magyarokat, akik nemrégen még az uralkodó elem szerepét játszották a románokkal való viszonyban? Miként asszimilálhatná a zsidókat, akik maguk is egy zárt közösséget alkotnak, és a románokhoz képest általában magasabb gazdasági és kulturális szinten vannak? Miként asszimilálhatná a cigányokat, akik a maguk külön világában élnek? Idegenektől ellepett ország, ez Románia, s ebből adódnak az érzékenységek. Az erdélyi magyarok hivatalosan a román nemzethez tartoznak, de Budapest felé néznek. Céljuk az, hogy minél több nyelvi, kulturális és adminisztratív engedményt vívjanak ki egy minél decentralizáltabb politikai rendszerben (pontosan a fordítottja ez a román központosítási hagyománynak és az ,,egységes nemzetállamnak"). Egy autonóm Erdély (amelyben a magyarok aránya más volna, mint beleveszve Románia egészébe) szóba sem jöhet. Erdély keleti részében a két magyar többségű megye autonómiáját sem fogadnák el a románok. Ezért a magyarok az adminisztrációs decentralizációt erőltetik, társítva a magyar nyelv hivatalos használatával. A magyarok úgy látják, mivel adófizető polgárok, joguk van magyar állami egyetemhez. A románok ezt nem nézik jó szemmel. Boia szerint a kompromisszumos megoldás egy multikulturális egyetem lenne, ahol magyarul, németül folyna az oktatás, de románul is. Románia és Magyarország között a kapcsolat inkább jónak mondható. Ha az európai terv sikerül, megoldódik a kisebbségek kérdése is.

2006. február 13.

A Frunda-nyilatkozattal kapcsolatos tévés vitaműsorokban senkinek, Eckstein-Kovács Péternek sem jutott eszébe elmondani, hogy ha a román alkotmányban foglalt nemzetfelfogás állampolgári és nem “etnikai” jellegű (ahogyan ezt román oldalról állítják), akkor ennek a “román” (egészen pontosan romániai) nemzetnek a magyar nemzetiségű állampolgárok is egyenjogú tagjai. Frunda György tehát ezt a nemzetet akkor árulta volna el, ha Strasbourgban pusztán a román nacionalisták érdekeit képviseli. Valódi egyenjogúságról szó sem lehet, azt a nézők sms-ei elárulták. Az elsöprő többség kimondta: máris túl sok joguk van a magyaroknak, s ha nem tetszik neki, mehetnek innen. Kiderült: a nézők túlnyomó többsége szerint Románia a románoké, s a magyar hódítók utódainak nem lehetnek benne az őslakókkal azonos jogaik. Ceausescu óta tehát gyakorlatilag semmi nem változott. Hiába íródtak meg időközben Lucian Boia könyvei a nemzeti mítoszokról, hiába ismeri el a román történészek egy része is a kontinuitás-elmélet vitatható voltát, a közvéleményhez mindez nem jutott el. Ahányszor az autonómia kérdése felvetődik, Sepsiszentgyörgy határában megszólalnak a fegyverek: valakik a lövészeti gyakorlatokat rendszeresen ilyen alkalmakra időzítik. /Bíró Béla: „Rejtett “tudás” = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 13./

2006. május 16.

Romániában a történetírást a kelet-európai átlagnál jóval nagyobb mértékben fertőzte meg a mítosz, az egyoldalúság, a manipulatív érdek. Amikor e mítoszok közül egyiket-másikat román tudósok megpróbálták lebontani, a felhördülés hatalmasnak bizonyult. Jó példa volt erre Lucian Boia Istorie si mit in constiinta romaneasca (Történelem és mítosz a románság tudatában. Editura Humanitas, Bukarest, 1997.) című könyve, ugyanígy a romániai holokausztnak a román történelemírás által tagadott valóságait összegező ún. Wiesel-bizottság jelentése (Comisia Internationala pentru Studierea Holocaustului in Romania [A Romániai Holokausztot Tanulmányozó Nemzetközi Bizottság], Raport final [Zárójelentés]. Editura Polirom, Iasi, 2005.). Ellentmondásos a román történetírásban dr. Petru Groza megítélése. Magyarul is remekül beszélt, Budapesten szerzett doktorátust, miniszter volt a Trianont követő időszak több román kormányában, képviselő a bukaresti parlamentben Dúsgazdag volt az 1930-as években. Később balra sodródott, az Ekés Frontnak nevezett, a kommunistákhoz közel álló parasztmozgalom vezére lett, baloldali és zsidókat pártoló tevékenységéért 1943-ban bukaresti börtönbe került, onnan 1945. március 6-án egyenesen „az első demokratikus román kormány” kormányfői székébe ült, majd 1952-től 1958-ban bekövetkezett haláláig a Nagy Nemzetgyűlés elnökségének elnöke, azaz államfő lett. Két könyv jelent meg róla az elmúlt években a bukaresti Compania Kiadónál. Az első könyv (Petru Groza, Adio lumii vechi! [Agyő, régi világ!]. Editura Compania, Bukarest, 2003. – a következőkben: Groza, 2003.) Petru Groza memoárjait tartalmazza. A második könyv Dorin-Liviu Bîtfoi fiatal történész munkája, Groza politikai életrajza (Dorin-Liviu Bitfoi, Petru Groza, ultimul burghez. O biografie [Petru Groza, az utolsó nagypolgár. Egy életrajz]. Editura Compania, Bucuresti, 2004. – a következőkben: Groza, 2004.). A hatvanas években azt mondták, róla: kommunista. Később, a kilencvenes évek elején, pedig: nem volt kimondott kommunista. Petru Groza a Piskihez nagyon közel fekvő Bácsi faluban született 1884-ben, régi ortodox (görög keleti) papcsaládban. A szászvárosi Református Gimnáziumban magyar tanult, ahol 1903-ban érettségizett. Ezt követően jog- és gazdaságtudományi tanulmányokat folytatott Budapesten, Berlinben és Lipcsében, s 1907-ben Budapesten szerzett jogi doktorátust. Később az erdélyi románok autonómiájáért küzdő Román Nemzeti Pártban politizált, részvevője volt az Erdély Romániával történő egyesítésével végződő politikai akcióknak. Román nemzetisége miatt a magyarok sokszor megalázták, ezt soha nem tudta elfelejteni. Mégis vallotta, hogy a két nép megbékéléséért harcol. Groza 1919 végén utazott Bukarestbe, hogy az egyesülés utáni Nagy-Románia első, alkotmányozó nemzetgyűlésében képviselője legyen. Megdöbbentette a regáti korrupció, az erkölcstelen élet, a mocsok és a szegénység. Fő céljának tekintette, hogy a Regátot a „nyugatias” erdélyi szintre felemelje. Erőfeszítései sikertelennek bizonyultak, ezért kivonult a politikából, évekre visszavonult dévai ízlésű villájába. A baloldali eszmék híve lett, 1933-ban a dévai központú Ekés Front elnökévé választották, s így közelebb került a Kommunista Párthoz. Ion Antonescu marsall, a román diktátor idején őrizetbe vették, ezután lett az új rendszerben miniszterelnök. A kommunisták nem szerették: benne az osztályát eláruló nagypolgárt látták. Groza kijelentette: az erdélyi magyarok legyenek nyugodtak, mert Románia és Magyarország között nemsokára létrejön a vámunió, és a határokat el fogják törölni. Groza miniszterelnökként 1947 után aktívan részt vett a történelmi román pártok felszámolásában, a magyarokkal történt leszámolásban, a kommunisták választási csalása fölött szemet hunyt. A kommunista vezetők nem mozdították el Grozát, mert tudták, hogy az erdélyi tömegek tisztelik, ezért fölfelé, a pusztán dekoratív államfői székbe buktatták. Maradék befolyását az egykori polgári osztály azon exponenseinek börtönből való kiszabadítására fordította, akik iránt valamennyi tiszteletet érzett. Szobrait 1990-ben Románia-szerte ledöntötték, a dévait és a székelyudvarhelyit is, a róla elnevezett erdélyi város pedig visszakapta régi nevét: Stei (Vaskohsziklás). /Tibori Szabó Zoltán: A nagypolgárság kommunistája, a kommunisták nagypolgára. Petru Groza történelmi szerepének átértékelése. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 12., folyt.:15., 16./

2006. július 8.

Sorin Mitu történész, kolozsvári egyetemi tanár legújabb könyvében /Transilvania mea (Az én Erdélyem), Polirom Kiadó, Iasi/ részrehajlás nélkül, csak írott forrásokra támaszkodva, azt bizonyítja, hogy Erdély azoké, akik lakják, ahogy őseik is együtt éltek e tájakon. A Barátok és ellenségek című fejezet példákkal mutatja be, románok és magyarok hogyan vélekedtek egymásról a múltban. A román és magyar nemzetkép-kutatásnak hatalmas irodalma van, a szerző állításait Makkai László, Köpeczi Béla, Lucian Boia, Alina Mungiu, Mitu Melinda, Makó Mária, Miskolczy Ambrus, Magyari-Vincze Enikő és mások munkáira alapozza. Bemutatta, hogy a sovinizmus mérge nem erdélyi találmány, hanem jelen van egész Európa múltjában: török és görög, orosz és lengyel, német és francia, angol és ír épp úgy szapulta egymást az idők folyamán, mint román és magyar. A maga idején magyargyűlöletben senki sem múlta felül Alexandru Papiu-Ilariant (Marosvásárhelyen líceum viseli nevét). A mai Vatra Romaneasca egyesület ideológiája alighanem az ő munkáiból ihletődött, ugyanis ilyeneket írt le: igazi román hazafi csak magyarellenes lehet; a magyarok barbárságának az az oka, hogy jövevények Erdélyben, tehát nem európaiak, mint a románok, hanem mongol leszármazottak, míg a románokban tiszta római vér csörgedez. Az 1830-as években, tehát béke idején magyar szerzők műveiben a románok barbár jövevények voltak, akik juhaikkal a Balkán-félszigetről szivárogtak be Erdélybe, hogy itt a magyarok európai civilizációjának jótéteményeiben részesüljenek. Dóczy József 1830-ban egy bécsi tanulmányában megállapította, hogy a vlachok lusták, babonásak, műveletlenek. 1848 tavaszán, amikor a Habsburg-ház ellen szükség volna az erdélyi románok segítségére, Pálffy Albert a Márczius Tizenötödike hasábjain már így lelkesedett a románokért: „Csendes, békés, szelíd, hálás nép... Zöme a hegyekben él, a magyarság iránt semmifajta ellenséges érzelmeket nem táplál.” /Barabás István: Egymásra mutatva. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 8./

2006. július 26.

Sorin Mitu legújabb könyvét – Transilvania mea (Polirom Kiadó. Iasi) (A mi Erdélyünk) – fél évvel megjelenése után is vihar előtti csend övezi. 1999 őszén Sorin Mitu XII. osztályos történelemkönyvének bűnéül a román nacionalisták azt rótták fel, hogy lábbal tiporja a nemzeti érzelmeket. A valóságban kizárólag levéltári források alapján szertefoszlatta a román nacionalizmus rögeszméit. Végképp felháborította őket, hogy Sorin Mitu a nemzeti kisebbségeket nem jövevényeknek, hanem a románsággal egyenrangú sorstársaknak mutatta be. A lejárató kampányban maga Adrian Nastase, akkor az ellenzéki szocdemek első alelnöke készített vádiratnak beillő szintézist: a Cotidianul 1999. október 18-i számában háborgott a tankönyv ellen: „A tanulók öntudatát beoltja a magyar revizionizmus eszméivel, amelynek célja Erdély autonómiája és a Román Állam megcsonkítása. A fiatal nemzedék nem ismeri a magyar revizionizmus historiográfiai agresszióját, ezért a tankönyv téves eszméi könnyen befolyásolhatják.” Különösen veszélyesnek tartotta a roesleri tézist, miszerint a római uralom alatt és a népvándorlások során a dák nép kihalt, így az Ázsiából érkező honfoglaló magyarok a IX. században üres területre érkeztek, a románok csak azután vándoroltak be a Balkán-félszigetről. Adrian Nastase egyébként 1999. október 11-én Bukarestben, az európai geopolitikai nemzetközi szemináriumon kijelentette: Erdélyben rövidesen súlyos etnikai konfliktusok következnek be. Sorin Mitu történész, kolozsvári egyetemi tanár 1965-ben született. Mitu egyik őse 1628-ban Bethlen Gábor fejedelemtől nemesi oklevelet kapott, elismerésül a hadjáratokban szerzett érdemeiért, mintegy bizonyságául, hogy az erdélyi román családok sorsa egybefonódott a magyarságéval. Sorin Mitu megemlíti, hogy ilyen példák nyomán tudott mentes maradni a nacionalizmustól, de ebben döntő szerepet játszott házassága is Melindával, aki most pályatársa is: Mitu Melinda számos tanulmányt közölt a román-magyar művelődési kölcsönhatásokról. Sorin Mitunak meglepően sok műve jelent meg, például olyan alapvető munkák is, mint az Istoria modernizarii Romaniei (1800-1918); Geneza identitatii nationale la romanii ardeleni; Introducere in istoria Europei moderne stb. Mostani könyvében a szerző köszönetet mondott barátjának, Mihai Razvan Ungureanunak, a Polirom Kiadó Historia sorozata szintén történész szerkesztőjének (jelenleg külügyminiszter), valamint Silviu Lupescu igazgatónak azért, hogy könyve megjelenését lehetővé tették „nem Erdélyben, hanem Moldvában!” – tette hozzá a szerző, talán arra célozva, hogy ilyen könyv Kolozsváron, az ottani román környezetben nem láthatott volna napvilágot. Sorin Mitu már bevezetőjében rögzítette célját, eloszlatni az Erdéllyel kapcsolatos, eddigi rögeszmés ködösítéseket. Utalt Ion Lancranjanra, Stefan Pascura, Ilie Ceausescura, akiknek művei már címükkel is sugallják tartalmukat (Erdély, az ősi román föld), hogy szembeállítsa velük az új történész-nemzedék (Lucian Boia és társai) tárgyilagos szemléletét. Sorin Mitu szertefoszlatja a legismertebb közhelyeket, előítéleteket; ízelítőül csak néhány példa. Erdély története mintha 1918. december 1-jével kezdődne, a román történészek többsége vagy démonizálja mindazt, ami előtte volt, vagy egyszerűen nem vesz tudomást róla. Így történik többek között a kolozsvári egyetemmel. Sorin Mitu ezért külön fejezetet szentelt az egyetem történetének Az itteni felsőoktatás kezdetei 1581-ig nyúlnak vissza, mikor Kincses Kolozsváron (a szerző ezt így, magyarul írja) Báthory István jezsuita intézetet létesített. 1872-ben indult be Kolozsváron a magyar tudományegyetem, amely 1897-től Ferenc József nevét viselte. A román történetírás erről a korszakról nem akar tudomást venni – írta Sorin Mitu -, mintha Kolozsváron a felsőoktatás 1919-ben, a román egyetem megalapításával kezdődött volna. El kell mondani, hogy Kolozsváron létezett a Ferenc József Tudományegyetem, amelynek román utódja csak 1919-ben indult be, és 1927-ben kapta a Regele Ferdinand I nevet. Történetéhez hozzátartozik 1959 is, amikor a kommunista rendszer egyetlen tollvonással egyesítette a Babes és Bolyai egyetemeket, hogy engedményt tegyen a román nacionalizmusnak. Tudomásul kell venni azt is, hogy Románia mint országnév, csak 1833-tól létezik, míg Erdélyt első ízben 1190-ben említik források, írta. Ennek ellenére, némelyek fesztelenül emlegetik Románia első vonatját, első futballcsapatát, első villanyvilágítású városát, noha mindez Ausztria-Magyarország területén létezett. A Monarchia hatása nélkül Erdély ma a török és orosz befolyás nyomán úgy festene, mint Moldávia Köztársaság, azzal a különbséggel, hogy itt a román sovén-nacionalizmus nem az oroszok, hanem a magyarok ellen irányul. A regáti szellem és különösen a kommunista rendszer romboló hatása következtében a mai Erdély tökéletesen hasonult Románia többi részéhez. Sorin Mitu ebből az alapállásból vizsgálta az autonómia, illetve Erdély föderalizációjának „szép illúzióját”. Az előfutárok bemutatása után eljut a teoretikusok mai nemzedékéhez: Alexandru Cristelecan és Sabin Gherman után Molnár Gusztávhoz. A föderalizáció kérdésében Sorin Mitu nem ért egyet Molnár Gusztávval. Szerinte már az elképzelés kiindulópontja téves, miszerint Erdély különbözne Románia többi tartományától, mert ez csak 1918 előtt volt így, ma már Bukarest balkáni szelleme, a felületesség uralja Erdélyt is. A történetírással kapcsolatban Sorin Mitu a Köpeczi Béla nevével fémjelzett, Erdély története című háromkötetes monográfiát (1986) tartja legjobbnak. Ez a monumentális vállalkozás mutatja be legteljesebben és legkiegyensúlyozottabban Erdély román, magyar és szász közösségeinek múltját. /Barabás István: A mi Erdélyünk. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 26./

2007. június 22.

Felbolygatta a kedélyeket Neagu Djuvara Thocomerius – Negru Voda. Un voivod cuman la inceputurile Tarii Romanesti című legújabb könyve. Ebben a 90 éves történész leszögezte: a havasalföldi vajdaság alapítója, a román nemzet „atyja”, a legendás Negru Voda-ként ismert Basarab egyáltalán nem volt román, hanem kun. Ráadásul a párizsi Sorbonne egyetemen tanult Djuvara nemcsak a honalapító uralkodót, hanem a korai havasalföldi arisztokrácia zömét is etnikailag kunnak, kisebb részben pedig szlávnak határozta meg. Sőt, a dákoromán eredet kapcsán is felvetett kérdéseket: a rómaiakkal szemben elvesztett háború után a dákok további sorsa homályos, távolról sem olyan egyértelmű. A rómaiak által behozott katonák és telepesek nem voltak színtiszta itáliai latinok, hanem a többnemzetiségű birodalom balkáni, illetve közel-keleti részéről származnak. A nép a könyvet nemzetrombolásnak tekinti, mert a „kizárólagos dákoromán eredet”, s a „kontinuitás minden négyzetcentiméteren” című mítoszokat sulykolták beléjük. A kommunizmus nacionalista agymosásának nyomai nem tűnnek el. Különösen azoknál, akik a mai napig meg vannak győződve arról, hogy például Kolozsvár vagy Nagyszeben történelmi hagyatéka kizárólag román, amelyhez a magyaroknak vagy szászoknak semmi köze sem lehet. A visszajelzések azonban nem olyan visszautasítóak, mint tíz évvel ezelőtt, amikor megjelent Lucian Boia „Istorie si mit in constiinta romaneasca” című híres műve. A történelmi mítoszok akkori rombolását még egyértelműen nemzetárulásnak tekintették, akárcsak az ifjú kolozsvári történész, Sorin Mitu 1999-es tárgyilagos tankönyvét. /Chirmiciu András: Történelmi forradalom. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 22./

2010. október 16.

Hamis román történelem a képernyőkön
Győzött a Călugăreni-i csatában Mihai Viteazul? Tudomásunk szerint igen. Megnyerte a Rovine-i csatát Mircea cel Bătrân? Kétségtelen, vágjuk rá gondolkodás nélkül. És a történelemkönyvek tanítása szerint, ugyanígy igaznak véljük azt is, hogy Ştefan cel Mare és Vlad Ţepeş barátok voltak. Ezekre a tényekre cáfolt rá Marius Diaconescu történész egy, az RFI rádióban elhangzott beszélgetés során.
„Húsz évvel a forradalmat követően, még mindig áldozatai vagyunk a kommunista, nacionalista történelemírásnak. Ennek a legjobb bizonyítéka Lucian Boia professzor próbálkozása, aki a Történelem és mítosz a román tudatban című könyvben megpróbál előtérbe helyezni egy kis szeletet a valós román történelemből. Ismerjük, hogy milyen fogadtatásban részesült ez a mű, hogyan fogadták a Román Akadémia tagjai. A szomorú igazság az, hogy az iskolai történelemkönyvekben még mindig túlsúlyban van a román uralkodókról kialakított hamis kép, és a gyerekek ezt sajátítják el" – nyilatkozta Marius Diaconescu professzor.
„Nekünk, románoknak a Călugăreni-i csata egy fontos siker. A valóság azonban más. Egy adott pontig Mihai Viteazul hatalmas veszteségeket okozott a török csapatoknak, de az est leszálltával a harctérről visszavonult a hegyekbe. A törökök elfoglalták Bukarestet, és Târgovişte városát is. Mihai tudatában volt annak, hogy nem tud egymaga szembeszállni az ellenséges csapatokkal, ezért vonult vissza a hegyek közé, ahol Zsigmond uralkodó segítségére várt. Hogyan beszélhetünk győzelemről, amikor az országot a törökök uralták és nem Mihai Viteazul?"
„Egy másik hasonló példa a Rovine-i csata. Mindannyian úgy tudjuk, hogy Mircea cel Bătrân győzelmet arat Baiazid felett. Ezt tanuljuk az iskolában, erről szól Mihai Eminescu verse is. Ez nem igaz, hiszen az említett csata után Mircea cel Bătrân két és fél évet tölt Erdélyben. Ha megnyerte volna a csatát, miért tartózkodott 1395 márciusában Brassóban, és ajánlotta fel magát Luxemburgi Zsigmond magyar királynak? Miért próbálta a magyar hadsereg négy alkalommal is visszahelyezni a román területek trónjára Mircea cel Bătrânt, sikertelenül, mert a török csapatok minden alkalommal megakadályozták ezt és kiűzték az országból Mirceát? Nem kell hazudni azért, hogy hazafi légy. A hazafiasságot nem hazugságokban mérik" – véli Marius Diaconescu történész.
Televízióból tanult történelem
„A mai román polgár több történelmet tanul a televízióból és a filmekből, mint a történelemkönyvekből. Amikor fél oldalnyi információ szerepel a könyvekben Ştefan cel Mare-ról vagy Hunyadi Jánosról, de létezik két vagy háromórányi film ugyanerről, ami ismétlődik is, akkor a románok filmekből sajátítják el saját történelmüket. Általánosságban minden történelmi film több mítoszt és valótlanságot is tartalmaz.
A nagy történelmi filmek következtében rendezőket és színészeket ismerhettünk meg. Sergiu Nicolaescu közismert rendezőre gondolok. Tisztelem, de sajnos ő többször hamisította a román történelmet azáltal, hogy valótlan képekben hamis hősöket mutatott be. De nem csupán ő. A Pintea Viteazul című alkotás azt tudatja velünk, hogy a Habsburgok elnyomták az ellenük harcoló románokat. Ez valótlanság! Pintea Viteazul egy közönséges útonálló volt. Tulajdonképpen a Habsburgok támogatták a románokat abban a konfliktusban, mely köztük és a magyarok közt kezdődött. Egy másik mítosz Ştefan cel Mare és Vlad Ţepeş barátságáról szól, és ezt a történelmi filmek is erősítik. Egyébként sok történész próbálja megmagyarázni, miért támadta meg Ştefan cel Mare Chilia várát és automatikusan román országokat, amikor Vlad Ţepeş még javában harcolt a törökökkel. Többen azt állítják, a román uralkodó Chilia várát próbálta megvédeni a török támadástól. Nem igaz! A törökök a tengerről, Ştefan cel Mare pedig a szárazföldről támadta Chilia várát" – állítja a történész.
Marius Diaconescu a bukaresti egyetem történelem karának lektora, számos tanulmányt és könyvet jelentetett meg osztrák, lengyel, magyar és vatikáni dokumentumok felhasználásával. historia.ro Erdély.ma

2011. március 18.

Erdély, a tehertétel
Olvasom a neves kolozsvári helytörténész, Asztalos Lajos Nem ismernek bennünket a románok? című írását a Krónika március 11–13-i számában.
Néhány megdöbbentő bevezető példája azonban nem függ össze az ismertséggel, sokkal inkább az érzelmi, indulati, lelki gorombaság példái, amelynek nincs köze a magyar ember ismeretéhez vagy nem ismeretéhez. Én a magam példájával támasztanám alá a probléma valódi „helyét” románjaink értelmi-érzelmi világában.
1964 nyarán börtönbüntetésem – amelyet „sovinizmus-revizionizmus” (?) miatt kellett elviselnem a kommunista katonai „igazságszolgáltatás adományaként” – lejáróban volt, tekintettel az áprilisban meghirdetett közkegyelemre. Tudtuk és türelmesen vártuk, hogy rendre mindenkit elbocsássanak. Utolsó heteimet egy kb. 60 fős zsúfolt cellában töltöttem, ahol egyetlen román volt a magyarok között. Megtettek cellafőnöknek, és tudtunkra adták, hogy csak románul beszélhetünk egymás között is. Amikor a politikai tiszt ezt hangosan kijelentette, cellafelelősi minőségemben azt válaszoltam, hogy ezt nem vagyunk hajlandók betartani. Néhány nap után kiemeltek és a büntetőépületnek számító, egykor Martinuzzi-kastély boltíves cellájába zártak kiszabadulásomig.
A hangsúlyos magyarellenesség már 1963-tól megmérgezte az egyébként bajtársias magyar–román rabkapcsolatot. Emlékezzünk a KGST ésszerűsítő, ún. zöld tervére, amelyet két leningrádi (szentpétervári) közgazdász dolgozott ki, s amely meredeken ellentmondott a gheorghiu-deji iparosításnak. (Romániának e terv szerint más államokkal együtt a mezőgazdasági termelésre kellett volna átállnia.) Azonnal hűvössé vált a két tagállam kapcsolata, és fokozódott a román elem hangsúlyozása. Megkezdődött tehát a börtönünkben is a történelemoktatás. Ennek elfogult, nacionalista jellegét csak fokozta az akkoriban megjelent – sok európai tudós által szerkesztett – Historia mundi című történelemkönyv, amely elvetette a kontinuitás kiagyalt elméletét. Iszonyatos volt a felháborodás. És az oktatást egyre inkább a román felsőbbrendűség mítosza jellemezte. (Erre csak rátett a később, 1986-ban megjelent háromkötetes Erdély történelme.)
Csakugyan igaz lenne, miszerint az a baj, hogy nem ismerik a románok (mert nem hitelesen tanítják nekik) saját és a szomszéd népek történelmét? Asztalos természetesen tudva állítja, hogy a románság – a középosztály és attól lennebb – nem ismeri saját és Erdély valódi történelmét. Holott erre ma már van lehetőség! A fiatal történésznemzedék reménysége, Lucian Boia könyvében (Történelem és mítosz a román köztudatban, Humanitas, 1997, illetve Kriterion, 1999) a történelmi valóságról olvasunk. „A román történetírásban ma olyan kritikai felülvizsgálat szükséges, amely nem kerülheti meg a képzeletbeli és a történelem közti viszony kérdését” – írja, mintegy történészi hitvallásként.
Érdekes román nyelvű, román történész írta könyvet olvastam II. Rákóczi Györgyről, aki úgymond „Vitéz Mihály után másodszor egyesítette a három román tartományt”. Természetesen tudjuk, hogy a két román vajdaság fejedelmünk hűbérese volt, és valószínűleg senkinek meg sem fordult a fejében, miszerint román egyesülés történt volna (csakúgy, mint Vitéz Mihály, a császár zsoldosvezérének esetében sincs erről szó). Mátyás királyunk sem maradt folttalan, mivel a román származású királyunkat csak „népe”, a moldvaiak győzték le...
Erdély majd százéves birtoklás után is a román közgondolkodás tehertétele. A tanultabbak tudják, de ahhoz már több bátorság kellene, hogy be is ismerjék és tanítsák az igazságnak megfelelően történelmüket. Ehelyett a kiszorítás és a beolvasztás kettős stratégiáját emelték állami szintre. És sajnos olyan mértékadó személyiségek, mint a magyar apától származó francia államfő, Nicolas Sarkozy és a német kancellár asszony egyaránt kinyilvánítják, hogy a multikulturalizmus megbukott. Makacsul egybefogva az őshonosokat a frissen bevándoroltakkal. Nincs mit tennünk. A kollektív jogokról nem akar hallani Európa, csak olyan nyakatekert jogról, mint „valamely nemzetiséghez tartozó személyről”.
És gyakran idézik ezek a farizeusfajták az Amerikai Egyesült Államokat, mintha nem ismernék a két földrész merőben más történelmét. Az erdélyi román ember nem olvas számukra, okulásukra általunk szerkesztett lapot, könyvet, Erdély történelme sem érdekli. Egy törvénye van: „ez itt Románia, ehhez tartsd magad, te bozgor!” Jól kimunkált tervük megvalósítása már Gheorghiu-Dej idejében kivitelezésre került. Először a magyar határ menti területeket népesítették be, hogy még a részleges határmódosítás gondolata se lehessen indokolt.
Olvasom, hogy Bihar megye magyar lakossága már alig 25 százaléknyi, Szatmárnémetinek talán a fele még magyar (ezt és a szomszédos magyar területeket kérte a párizsi békeszerződés aláírása előtt Gyöngyösi külügyminiszter Magyarországnak). Miután ez az elrománosítás sikerrel járt, következtek a nagyobb városok (ún. „zárt városok”, mármint számunkra) Erdély központi részén, különösen Kolozsvár és Marosvásárhely. Sikerrel járt ez is.
Amikor a Ceauşescu házaspár a nyolcvanas évek közepén elvette tőlünk a város- és faluneveinket is, következett volna a benyomulás a Székelyföldre. Itt tartunk jelenleg. Óriási hiba volt, mondják ők, a Magyar Autonóm Tartomány. Bizony az volt, azt előbb darabokra kellett szedni, mert igencsak otthonosan érezték ott magukat a magyarok. Igen, de eközben megfordult (csak amúgy 45 fokos szögben) a világ. Most más a stratégia: gazdasági-közlekedési-foglalkoztatási „kiéheztetés”, ezzel párhuzamosan a hagymakupolás és anélküli honfoglalás és a mindenható globalizáció és liberalizmus, valamint a szabad letelepülés joga alapján, illetve a gyakran emlegetett és félelmetes hangzású diszkrimináció, természetesen az „elnyomott” románságról van szó. Itt tartunk jelenleg, s miközben mi, magyarok egymást marjuk, jelenlétünk százaléka lassan, de biztosan csökken. A Székelyföld elfoglalására tervezett stratégia bevált.
Puskás Attila (A szerző a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei szervezetének alelnöke)
Krónika (Kolozsvár)

lapozás: 1-30 | 31-60 ... 91-120